Az útirajz a magyar irodalom mára szinte elfeledett m¿faja, mely a két háború közötti évtizedekben fontos szerepet töltött be a prózai m¿formák rangsorában. A korszak jeles európai írói - többek között André Gide, D. H. Lawrence, George Orwell, Graham Greene - mellett Márai Sándor, Németh László, Illyés Gyula vagy Cs. Szabó László is jelent¿set alkotott ekkoriban e m¿fajban. A "vándorévek" írónemzedéke által papírra vetett legjelent¿sebb útirajzok felmérése és néhány reprezentatív m¿ kontextualizáló újraolvasása egyrészt alkalmas lehet arra, hogy új színekkel árnyalja a két világháború közötti magyar irodalmi modernségr¿l alkotott képünket, másrészt olyan jelent¿s írói életm¿vek értelmezéséhez nyújthat új néz¿pontokat, amilyen Márai Sándoré, Illyés Gyuláé vagy Németh Lászlóé. Mindezeken túl pedig az 1927 és 47 között szellemi ¿rjáratra induló magyar utazók Európáról és a nagyvilágról - általuk pedig a magyarságról szerzett benyomásai, tapasztalatai számunkra is fontos üzenetet hordozhatnak; a szintén nemzedéktárs József Attila szavait idézve "önnönmagára, eredetére tekinthet alá" általuk a XXI. századi olvasó.